DeadSpace

Úgy tűnik a világválság másokra is hatással van az Univerzumban, itt van rögtön a bányásztársaságok esete. Vegyük például az USG Ishimurát. Mostanában nem telik a renoválásra, és a… most tegyük ki a 18-as karikát mielőtt elfelejtem: „18-as karika”. Tehát nem telik a renoválásra, a kártevő irtásra, és a vérfoltok lemosására, mutáns emberi darabkák elégetésére. Ez utóbbi igencsak pazarolná a vízből kivett zoxigént. Igaz az űrhajó nem küzd túlnépesedési problémákkal. Nem, nem az influenza végzett a legénységgel! Mivel egy sci-fi-horror játékkal akad dolgunk ez már csak természetes. A készítők bőségesen mérték science-fictiont az ördögi elegyükbe, jócskán adtak hozzá denevérpikkelyt, békafület, gilisztaszemet és hihetetlen grafikával fűszerezték. Közben ráolvasást mormoltak a korábban látott horrorfilmek jobb jeleneteit felidézve, és megszületett a Dead Space. (Továbbiakban: Dedspáce.) A borító is igen beszédes és művészire sikeredett és mind a sci-fi, mind a horror részre utal, figyelmeztetve a gyanútlan szülőket, hogy 18 évnél idősebb porontyuknak vegyék csak meg a játékot. Vagy várjanak míg megnő. Amúgy a békának van füle, ha valaki kételkedne.

A Dedspáce (csak, hogy szokjátok) egy ötletekkel gazdagon teleszőtt tps játék. A laikusok kedvéért elárulom, a tps az fps egy változata. Az előző két mondatommal elvesztettem az olvasók egy részét, ezért tisztázom a tps azt jelenti, hogy a főhősünket úgy irányítjuk, hogy a válla fölött nézzük a hátát és egy célkeresztet próbálunk az ellenen tartani, miközben ingerülten tüzelünk és steppelünk. Mostanában gyakran sóhajtok fel, hogy nincs a játékoknak hangulata, magyarul feelingje. Régen, amikor néhány pixelből megformáztak a virtuális szobrászok (a grafikusok) egy objektumot, mondjuk a Dűne 2 tankjait (mínusz még pár olvasó), a grafikától függetlenül volt a játéknak hangulata. Ez a hangulat vész el valahol. Na most a Dedspáce esetében erről szó sincs, és még jól is néz ki.

A story:

A történet ott kezdődik, hogy egy maroknyi ember tart az USG Ishimura bányászhajó fedélzetére. A feladatuk a kommunikáció helyreállítása, mivel a távolsági hívások foglaltat jeleztek a hajón. A főhősünk/karakterünk Isaac Clarke (akit szerintem Newton után neveztek el,) az ő feladata, (azaz a miénk,) hogy helyreállítsa a kommunikációt. Tehát mérnökök vagyunk, ne keseredjünk el, nemsokára úgyis katonává avanzsálunk. A hajó persze elég rossz állapotban van, mint említettem a válság, meg az űrlények miatt. A fények sejtelmesen villódznak, és a maroknyi ember, akik velünk tartottak is redukálódni kezdenek. Persze azért vannak állandó karakterek is, kik kísérnek utunkon és a múltunkból is előkerül egy-két szereplő.

Ellenek:

Magamat higgadt természetű embernek tartom és heti párszáz zombival megelégszem, hogy lelkem nyugodt is maradjon még egy hétre. Nem szoktak különösebben kibillenni nyugalmamból a felugró hulláktól, és a bőr nélkül amorf módon összerakott morbid szörnyek láttán sem megy feljebb a pulzusom, de ebben a játékban az első ötödik típusú találkozásnál meglepődtem. Aztán a másodiknál is. Aztán a harmadiknál. Majd végül voltak olyan kegyesek a készítők, hogy elláttak egy stukkerral. Arról gondoskodtak viszont, hogy a biztonság érzet ne legyen tartós. Az első ellent szokásomhoz híven fejlövéssel akartam leteríteni, de valahogy ő nem akart leterülni a 4. lövésre sem, ráadásul fogytán volt a muníció is. Később megértettem, hogy ezeknek a zombiknak már nem a koponyájukban van az agyuk. Valószínűleg lejjebb vándorolt. Végül a helyes megoldás a következő volt: lábat lelőni és az így földre került kúszó zombit finoman megtaposni trendi acélbetétesünkkel.

A fenti anekdota csak egy típusú szörny elintézéséről szól, de elég sokáig lehetne folytatni a mesét, mindenféle kedves játszópajtásról. Minden szörny más hiányossággal bír, hogy mivel azt a rutinos kalandozónak kell kitalálni, és kiaknázni a túlélés érdekében.

Fegyverek:

A változatos szörnyek ellen változatos fegyverek dukálnak. De ki járna snassz láncfűrésszel manapság zombira vadászni, amikor ott van a darabolós lézerágyú, vagy a távirányítós fűrész (ahogy én hívom). Akad még egy-két ínyencség, lángszóró, bogyószóró és társaik. Az elleneket olyan változatosan ölhetjük, apríthatjuk, hogy első alkalommal kipörgetve a játékot nem is élhettük ki magunkat az összes fegyverrel. Sajnos egyszerre csak 4 darabot vihetünk a kalandozásainkra, de bizonyos állomásokon lecserélhetjük őket. A magunkkal vitt muníció is korlátozott, de azért gondoskodnak a készítők az utánpótlásról, az önfeledt szórakozásért.

Játékmenet:

A filmekre jellemző feszültség, jó hangeffektek végig kísérik a játékot. A forgatókönyvet is eltalálták. Korábban jellemeztem a lövöldözés részét a Dedspácénak, de az alapján ne soroljuk be az „eszetlen halomra öljük a népet” játékok közé. Nem egy logikai feladat és 0 gravitációs küzdelem vár ránk. A 0 gravitációs játékrészeknél azért mágneses cipők segítenek, hogy ne lebegjünk magatehetetlenül az űrben, mint a Lajka kutya.

A helyszínek változatosak, de általában sötét színek dominálnak a helyeken. Komolyra fordítva a szót egy igencsak testes bányász űrhajót kell körbe kalandoznunk, a gépháztól a laborokig, a hídtól a kórházig, és néha még el is kell hagynunk azt. Fegyverünkön kívül még egyéb felszerelésekkel is ellátnak a készítők, hogy még élvezetesebbé tegyék a játékot. Egy ezek közül az idő-lassító berendezés, amivel ha eltaláljuk a célpontot, ki gondolná, de lelassul. Van egy páncélruhánk is, amit fejleszthetünk, akárcsak a fegyvereinket, vagy a kiegészítő eszközeinket. A páncélruha hátulján kis kék tasakok jelzik életünket, a ruhafejlesztések mind egyediek, de ugyan azt a divatot követik. Igen gyakran bepirosodnak a kecsaptól. Meglehetősen változatosan halhatunk meg a játékban, és a legritkább esetben maradunk egy darabban. A Kaszást igyekezzünk elkerülni, mert jobb a játékélmény és tudjuk, hogy bármelyik ajtó mögött legyophatnak, az fenntertja a feszültséget. Próbáljuk meg egy élettel végigküldeni a Dedspácét (Akinek sikerül az előtt le a kalappal). Amúgy nem jár kemény büntetés a halállal. Az állásunkat termináloknál tudjuk elmenteni.

Menü-hátizsák:

Az ui-t azaz az users interfacét (a játékos kezelő felületét) is eltalálták. (A HUD-ot is beépítették a játék terébe. <--megjegyzés haladóknak.) Például az inventorink (hátizsákunk) tartalmát a sisakunkban levő projektor segítségével tudjuk ellenőrizni. Így nincs szükség vágóképre. Kicsit olyan érzés mintha, Ártúk (R2D2) modellek lennénk a Csillagok háborújából, de Ben Kenobit a várakozással ellentétben nem keresi senki.

Végeredményben egy egész jó játékot kapunk a pénzünkért, és ezt nem csak azért mondom, mert sikerült beszereznem jóval a piaci ár alatt (köszi „árúházlánc” (Tecsó!)). Gyenge idegzetűeknek nem ajánlom, ugyan nem okozott rémálmokat, de én elég sok lábbal támaszkodom a valóság szilárdnak hitt talaján. Néhány helyen azért nem tartom kizártnak, hogy egy-két gyűrű alakú izom megernyedjen a kedves felhasználó dereka alatt. (Besza-behu.) A műfaj kedvelőinek viszont kötelezővé tenném.